Kategóriák
Vállalkozás

Okos megoldás cégeknek: székhelyszolgáltatás

Munkámból adódóan volt alkalmam végignézni, hogy mennyi olyan ember van a magyar munkaerőpiacon, aki a végtelenségig túl van terhelve, nincsen számukra megállás, vagy épp nyugvó óra, folyamatosan hajtaniuk kell, hogy lépést tudjanak tartani saját cégüknek a fejlődésével. Amikor láttam, hogy a barátom, aki éppen a saját vállalkozásával volt elfoglalva, mennyit küszködik a papírmunkával, azt tanácsoltam neki, hogy egy titkárnőt kellene felvennie.
Persze hülyének nézett és azt mondta, hogy nincs neki pénze arra, hogy egy embert fizessen, épp ezért még csak magánvállalkozó, nem pedig cégigazgató. Mondtam neki, hogy félreérti, nem igazi titkárnő kell neki, hanem egy székhelyszolgáltatás igénybevétele. Szerintem nem egészséges ugyanis, ha magánvállalkozóként a munkafolyamatok ellátása mellett még azzal is bajlódnia kell az embernek, hogy az adminisztrációt kezelje.
A székhelyszolgáltatást pont neked találták ki, ha még nincs szükséged egy konkrét személyre, aki titkárnőként elvégzi a dokumentációt, de az már túl sok, hogy neked kelljen ezeket mind észben tartani, átvenni és tárolni a hivatalos leveleket.
A székhelyszolgáltatás lényege, hogy megbízol egy irodát azzal, hogy fogadják, és tárolják, rendszerezzék a postai küldeményeket, melyek a cégedhez köthetőek. Állami jogszabályok írják elő, hogy minden cég számára szükséges egy hivatalos címet megjelölni már akkor, amikor a cég létrejön. Ez lehet akár a saját otthonod is, de ugyanígy lehet a székhelyszolgáltatás irodája is.

Vélemény, hozzászólás?