AMERIKAI ZSÍRTÖRTÉNELEM

A fogyókúra a 2000-es években is nagyon lényeges, hiszen mindenki csinos akar lenni. Amerikában újabbnál-újabb csodamódszerek jelennek meg, de az elmúlt években előtérbe került az egészséges életmód is. Tekintsünk most vissza az elmúlt 14 évre és lássuk, melyek voltak a legfontosabb „fogyókúra történelmi események”.

2000 – Már több mint százezer ember hal meg évente Amerikában az elhízás következtében. A túlsúly miatt kialakuló betegségek elkerülhetőek lehetnének. Ekkortájt fedezték fel, hogy minden harmadik felnőtt amerikai állampolgár súlyproblémákkal küzd.

2001 – Amerikában a vegetáriánus diéta hódít. Egyes felfedezések szerint a vegetáriánusok akár 10 évvel is tovább élhetnek. A túlsúly sem valószínű az esetükben és még a betegségek elkerülése is egyszerűbb, mivel a vitamindús élelmiszereknek köszönhetően erősebb az immunrendszerük.

2002 – Ekkor már 20 millió nő és 10 millió férfi szenvedett étkezési zavaroktól a statisztikák szerint. Az anorexia és a bulimia tömegesen szedte áldozatait. Mivel sokan nem fordultak orvoshoz, ezek a számok csak hozzávetőlegesek, az étkezési zavarokkal küzdők száma vélhetőleg még ennél magasabb is lehetett.

2003 – A világ egyik leghíresebb diétájának megalkotója, Robert Atkins elhunyt. Az Atkins diéta még napjainkban is közismert úgy Amerikában, mint hazánkban. Az emberek szeretik, mert bevált módszer és nincsenek betarthatatlan szabályok.

2004 – Az amerikaiak napi kalóriabevitelének negyedét a chipsek, sós és édes ropogtatni valók teszik ki. Egyre több írás jelenik meg arról, hogy csökkenteni kell a fölösleges kalóriabevitelt. Az egészséges táplálkozásra próbálják felhívni a figyelmet.

2005 – A „Hivatalos betegségmegelőzés és egészségmegőrzés” oldalán health.gov megjelent a 2005-ös étkezési útmutató. Az egészséges táplálkozást népszerűsítették és részletesen elemezték, hogy milyen rossz szokásokról kell lemondani ahhoz, hogy az ember karcsú maradjon és ezáltal elkerülhesse az elhízás kapcsán fellépő betegségeket.

2006 – A Low-Fat Diet – azaz az alacsony zsírtartalmú ételek köré épülő diéta nem csodaszer, ekkortájt már inkább a szénhidrátok száműzésére esküdtek a szakemberek. A mai napokban is vitatott, hogy a zsírokat, vagy a szénhidrátokat kell csökkenteni a fogyókúra folyamán, végül arra jutottak, hogy ez igazándiból a fogyni vágyó szervezetétől függ.

2007 – A today’s Journal of the American Medical Association-ban megjelent egy tanulmány, amely arról szól, hogy nem mindenkinek való ugyanaz a fogyókúrás módszer. Ekkor fontossá vált, hogy mindenki a saját szervezetéhez mérten válasszon diétát és a mozgást se hanyagolja el. A csoda diéták ugyanis nem válnak be mindenkinél, főként ha az anyagcsere működés túl lassú.

2008 – Hódít a gluténmentes diéta. Nem csak a gluténérzékenyeknek javasolt a speciális diéta, hanem a fogyni vágyók számára is.

2009 – 220 ezer ember veti alá magát különböző műtéteknek, hogy megszabaduljon a plusz kilóktól. Az egészséges étkezés helyett a zsírleszívás vált közkedvelt módszerré. A cél a gyors és látványos fogyás, ha lehet erőfeszítések nélkül…

2010 – A diétás italok lettek az „év kedvencei”. A fiatal társadalom nagy része ezek mellett döntött. Gondolván, ha kihagynak napi egy-két étkezést és diétás itallal pótolják ezeket, akkor könnyedén lefogyhatnak. A statisztikák szerint az eredmény változó, volt akinél bevált, de ez sem egy csodamódszer ami mindenkinél egyformán hat.

2011 – A „Western pattern diet” nagyon népszerű lett. A más néven nyugati étrendre alapuló diéta lényege, hogy fogyasszunk sok húst és ne a gyümölcsök, zöldségek legyenek a diétázók fő táplálékai. Ekkor vált nagyon népszerűvé a paleo étrend is.

2012 – A statisztikák szerint 100 millió amerikai diétázott ebben az évben és 20 milliárd dollárt nyert ezzel a fogyókúraipar. A fogyókúra már olyan mértékű iparággá nőtte ki magát, hogy képtelenség észben tartani a mondhatni naponta megjelenő diétás könyvek, újságok, videók címeit. A gyors fogyás ígéretével vásárlásra csábító készítmények eladásának száma is radikálisan megnőtt.

2013 – A Dash diéta lett az év legkedveltebb és leghatékonyabbnak kikiáltott diétája Amerikában. Több magazin is rangsorolta az év legjobb diétás étrendjeit és túlnyomó többségben mindenki a Dash-ra szavazott. Az egészséges életmód és ezáltal a köré épülő iparág virágzik. Már nem a fogyókúrás szereké a főszerep, inkább életmód programokra járnak az emberek, a wellness szállók helyett pedig fogyókúrás táborokba, ami természetesen luxus körülmények között zajlik – Amerikában.

2014 – A 32 legkedveltebb amerikai diétát rangsorolták. Az első helyet a DASH diéta nyerte el, amely nem csak a fogyást segíti elő, de a magas vérnyomás, szív- és érrendszeri megbetegedések esélyének csökkentését is segíti és a cukorbetegség kivédésében is hasznos lehet.

A második helyen áll a TLC diéta, amely az egészséges táplálkozásra épül. Ez egy biztonságos diétás étrend, de a “do-it-yourself” hozzáállás, vagyis készítsd magadnak az ételeket elengedhetetlen. A boltokban kapható félkész termékek ebben az esetben nem megfelelőek. Ez Amerikában komoly problémát okoz, mert sokan félkész ételeken élnek.

A harmadik befutó a Mayo Clinic diétája, amely az egészséges étkezést részesíti előnyben. A rossz táplálkozási szokások felcserélése a lényeg. Láthatjuk, hogy idén már az egészséges életmód és a tudatos változtatás lett kikiáltva mint „ bevált módszer”.

Talán most végre tényleg megértjük, hogy nem a csoda bogyókban és a plasztikai beavatkozásokban kell hinni, hanem nekünk kell változtatnunk, hogy egészségesek legyünk. A karcsúság csak bónusz, ami az egészséges életmóddal jár.