A tisztaság fél egészség

Tisztaság nélkül nem lehetünk egészségesek, és ezalatt nemcsak a felületes tisztaságot értem, hanem a felszín alattit is. Amikor Semmelweis Ignác magyar orvos rájött arra, hogy kézfertőtlenítéssel megállítható az a halálozás, amit az orvostanhallgatók és orvosok okoztak azzal, hogy boncolás után kézmosás nélkül megvizsgálták, ellátták a várandós anyákat, a fertőtlenítés egyre nagyobb teret kezdett el hódítani.

A számunkra láthatatlan mikroorganizmusok teljesen körbe vesznek bennünket, ezért nem elég csak látható tisztaságban gondolkodni. A mosógép forradalma óta sokkal könnyebbé váltak az otthoni feladatok is. Kórházakban és olyan helyeken, ahol sok ember fordul meg, ipari mosógépek nélkül lehetetlen az ágynemüket tisztán és sterilen tartani.

Igaz a mondás, miszerint a tisztaság fél egészség, mert egy teljesen, minden szempontból tiszta környezetben már csak a szervezet immunrendszerén, ellenálló képességén áll, hogy leküzdje a betegséget. Egy fertőzött, nem tiszta környezetben ennek alig van esélye.

A háztartási mosógép elterjedése miatt a családoknak is könnyebb tisztán tartani a környezetüket. A ruhák gyakori mosása, a fertőtlenítő szerrel való felmosás, a felületfertőtlenítők használata nagyban hozzájárul környezetünk tisztán tartásához minden szempontból. A tisztasággal és a higiéniai szabályok betartásával sokat tehetünk egészségünk érdekében. Világjárványok idején még nagyobb hangsúlyt kell erre tenni, viszont ez nem elég, hanem más módszereket is szükséges bevezetni. Ilyen a karantén, a hatékony gyógymódok megtalálása és a védőoltások mihamarabbi kifejlesztése, ami a megelőzést szolgálja. Mindent összevetve a tisztaság rendkívül fontos.