Mikor érdemes a Kft. alapítás mellett dönteni?

Kft. alapítás

Akik cégalapításban gondolkoznak, azok számára több cégforma is a rendelkezésükre áll. Persze, első kérdés az lesz, mekkora indulótőkével tud egy társaság számolni, ez már azonnal meg fogja határozni, hogy csak bt. alapítására van lehetőségük, vagy más keretek között is gondolkozhatnak.

A Kft. alapítás a hagyományos 3 millió forintos indulótőkével megengedett, ugyanakkor a Kft. alapításakor készpénzben 900 ezer forintra van szükség, valamint az ügyvédi díj befizetésére, ami nagyjából 50 ezer forintig kalkulálható. A bt-vel szemben külön előny, hogy a Kft. alapítás nem jár a saját vagyon kockáztatásával a cég ügyei érdekében. Ez tehát egy biztonságosabb cégforma a tagokra nézve. Ha egy cég jelentősebb bevételre és forgalomra számít, akkor mindenképp érdemes a Kft. alapítás formáját választani.

Továbbá akkor is, ha a későbbiekre nézve tervben van további tagok bevonása is, valamint a részesedések értékesítése. Valamint, lehetőség van egyszemélyes Kft. alapítására is, itt érdemi eltérések nincsenek, csak annyi, hogy az egyszemélyes alapítónak kell az egész indulótőkét biztosítania, és egymaga viszi a cég felelősségét.

Előny még, hogy a Kft. alapítása is illetékmentes. A legtöbben a bt. mellett a kft. mellett döntenek, mivel az rt. alapítása például már jóval összetettebb és bonyolultabb folyamat, ráadásul drágább is. Cégalapítással kapcsolatos kérdéseivel keresse fel a ceghmester.hu oldalát, ahol minden szükséges információnak utánajárhat.